Polcz Alaine: Egész lényeddel

Weöres Sándor mondta egyszer: „Fiatal koromban egyik jött a másik után, le is feküdtem velük.” „Igazi szerelmek voltak ezek?” – kérdeztem. „Azt hittem” – felelte elmosolyodva.

Polcz Alaine nem regényeket írt. 
Életképeket. Érzéseket. Pillanatokat. 
És nem tudok leszűkítve gondolni csak erre az egyre..., mert nála is öszefüggnek, teljes egészet igazán csak együtt alkotnak...

Polcz Alaine fogalom. 
Egy különleges embertől kaptam első Polcz Alaine könyvemet, egy számomra nagyon kedves városban (Szeged) és életem egy rendkívüli rövid, de annál tartalmasabb, kalandosabb és csodálatos időszakában...

Polcz Alaine az, aki feltétel nélküli kedvenc. Mert csak. És az a kettősség se zavar, amit olvasás közben érzek. Egyszerre érzem hatalmasnak és gyengének. Meghatónak és felháborítónak.
Emberinek és valaminek, ami minden csak nem a mai emberhez tartozó... Kellemesnek és ugyanakkor nagyon kényelmetlennek...
És noha sokszor ismétlődik ugyanaz, akkor is azt érzem, hogy Alaineből soha nem elég. Egyszerűen csak szeretem olvasni a sorait...  

Mészöly Miklós. Kapcsolat. Szerelem. Nem tudom. Szerintem nagyon kiadta. Egész lényeddel? Mit is jelent ez?... lehet, hogy mindenkinek mást és akkor már nem is kiadás az, amit én annak érzek?
„Te mindig meghallgatsz engem. Akármiről kérdezlek, őszintén válaszolsz. Abban biztos lehetek, hogy sohase hazudsz. De ahogy hallgatni tudsz, az rosszabb, mint a hazugság. A hazugságot utol lehet érni. De a hallgatást nem.”

Talán épp itt az ideje, hogy Mészölytől is vegyek kézbe valamit. Kicsit sem lenne elhamarkodott. Mégis, eddig valahogy mindig elmaradt.


Sőt, még csak most kezdődik minden.